A közelmúltban meghívást kaptunk a Kunfehértói Általános Iskola sportnapjára, ahol lehetőségünk nyílt a kettlebell és a köredzés alapjaival megismertetni a fiatalokat. A sportnap keretében rajtunk kívül még bírkózás, ugrálókötél és íjászat is képviselői is jelen voltak.

A rendelkezésre álló idő, mely egy délelőtti foglalkozást jelentett, valójában csak egy igazán kicsi ízelítőt tudott magában foglalni, de talán ez is elég lehet arra, hogy a fiatalok figyelmét a sportág felé irányítsuk. A gyerekekkel beszélgetve sajnálattal tapasztaltuk, hogy alig néhányan sportolnak csak az egész iskolából. Ezek a tények további kérdéseket vetnek fel, ahol a szülők és az iskola felelőssége is felmerülhet és a kötelező tantervben megvalósuló testnevelés órák keretei sem biztos, hogy elegendő támogatást nyújtatnak arra nézve, hogy a fiatalok további a szabadidejükben végzett további sporttevékenységeket végezzenek. A tanórák pozítivumaihoz kell azonban sorolni azt a tényt, hogy ebben az általános iskolában a testnevelés órák keretein belül már bírkózást és cselgáncsot is sportolhatnak a tanulók.

Ez bizakodásra ad okot és remélhető, hogy a kiemelkedő sportágak mellett idővel majd további sportágak is be tudnak csatlakozni az általános iskolai testnevelés órákba.
Véleményünk szerint a gyerekek életében óriási szerepe lehet az ilyen rendezvényeknek, hiszen különböző sportágakkal ismerkedhetnek meg testközelből, mely a sporthoz való hozzállásukat, ismereteiket alapvetően befolyásolhatja, ezért a jövőben is szívesen teszünk eleget az ilyen felkéréseknek, lehetőségeknek.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás