Tisztelt Sportolóink!

2020-ban megalakult a Kettlebell Sportági Szövetség, mely a kettlebell versenysportot szabályozott keretek közé rendezte. A versenyrendszer kialakítása és stabilitásának megteremtése elkezdődött, ezért a 2021-es évben már a megszokottól eltérően lesz lehetőség a versenyeket megrendezni, lebonyolítani, illetve résztvenni rajta. A sportágat érintő változásokat és tudnivalókat a szövetség folyamatosan közzéteszi, ezért kérjük kiemelt figyelemmel kövessék a szövetség weboldalán megjelenő híreket, aktualitásokat. Kérdések esetén az info@kettlebellsport.hu címre várjuk a megkereséseket.

Jelen tájékoztatónkban a versenyek megrendezésével, illetve a nevezésekkel kapcsolatos tudnivalókat foglaljuk össze. A versenyrendszerrel kapcsolatos továbbiak a Versenyszabályzatban olvashatóak, melyet a szövetség weboldalán lehet majd a későbbiekben megtekinteni, letölteni (jelenleg átalakítás alatt van a képanyag tekintetében).

VERSENYEK

A szövetség a versenyrendszerében az alábbi versenyeket ismeri el:

Nemzetközi verseny: részvétel csak érvényes versenyengedéllyel, legalább három ország versenyzői képviselete szükséges, legalább 50 résztvevő. A versenyről videofelvételt és jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet a szervező köteles megküldeni a Szövetség részére.

Országos verseny: részvétel csak érvényes versenyengedéllyel, legalább 30 résztvevő. A versenyről videófelvételt és jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet a szervező köteles megküldeni a Szövetség részére.

Országos népszerűsítő verseny: a népszerűsítő versenyek szervezésének célja a versenylehetőség és a versenyszabályok betartásával egyéni teljesítmény felmérése, a versenysport népszerűsítése. Versenyengedély nélkül nevezhető. A versenykiírásban népszerűsítő verseny megjelölést kell szerepeltetni. A verseny jegyzőkönyvét kötelező megküldeni a Szövetségnek (videófelvétel nem kell). Népszerűsítő versenynek minősülnek:

Félpentatlon, Mini pentatlon 5’, Heavy sprint 3’, Military snatch 12’, Mini triatlon egykezes 15’, Mini triatlon kétkezes 3 x 2’, Zsonglőrködés

Lokális népszerűsítő versenyek: versenyengedély nélkül nevezhető, a versenyszámok szabadon meghatározhatóak. a versenykiírásban lokális népszerűsítő verseny megjelölést kell szerepeltetni, a versenyről jegyzőkönyvet készíteni nem kell, a versenyen résztvevő versenyzők maximális létszáma maximálisan 40 fő, a nevezési díj összege nem haladja meg a 2.000 Ft-ot.

Online versenyek: a versenyengedély kötelezettség attól függően alakul, hogy milyen típusú az online verseny.Az online megrendezésre kerülő versenyek esetén a versenyszám videóra való rögzítésekor az alábbiak szerint kell eljárni:

  • Egyetlen, vágatlan videót kell készíteni úgy, hogy az tartalmazza a kettlebell(ek) digitális mérlegen való mérését, a versenyző testsúlyának a mérlegelését és a teljes versenyszettet a pihenőkkel együtt folytatólagosan.
  • A mérlegeléskor a mérések után a kettlebell(ek) nem kerülhet(nek) ki a kamera szemszögéből egyetlen pillanatra sem.
  • A felvételen a teljes testnek látszódnia kell úgy, hogy talpak a talajon, a kinyújtott felső végtag(ok) illetve a kettlebell(ek) is teljesen benne legyenek a képben.
  • A video ne napfény vagy erős megvilágítással szembe kerüljön felvételre.
  • A felvétel ne tartalmazzon extra hangot (zenét).

Országos Bajnokság: Az Országos Bajnokság megrendezésének joga a Szövetséget illeti, de közgyűlési hatáskörben azt bármely tagszervezet számára átruházhatja. Az Országos Bajnokság időpontját és helyét az elnökség határozza meg és a közgyűlés hagyja jóvá az éves versenynaptárhoz.

Nemzetközi szövetségek által rendezett Európa- és Világbajnokság: a nemzetközi szövetség által rendezett Európa- és Világbajnokságra a Szövetségen keresztül lehet jelentkezni a versenykiírásban foglaltak szerint.

  • Jelentkezés kizárólag érvényes versenyengedéllyel lehetséges. Szövetségi tagsággal rendelkező tagszervezetek versenyzői számára a nemzetközi szövetség által meghatározott nevezési díj megfizetése kötelező.
  • Szövetségi tagságon kívüli versenyzők számára a nemzetközi szövetség által meghatározott nevezési díj mellett regisztrációs díjat is kötelesek fizetni. Azoknak a nemzetközi szövetségeknek a versenyén, akikkel a Szövetségünk nincs tagsági viszonyban, a nevezési díj mellett a regisztrációs díj megfizetése is kötelező.
  • Egyes nemzetközi szövetségek további egyszeri éves díj (licensz) megfizetését is előírhatják a versenyzők számára.

A Szövetség által rendezett Európa- és Világbajnokság: a Szövetség által képviselt nemzetközi szövetségek Európa- és Világbajnokságának megrendezési joga a Szövetséget illeti, de a Szövetség közgyűlési hatáskörben a rendezés jogát bármely tagszervezet számára átruházhatja.

  • Szövetségi tagságon kívüli versenyzők számára a Szövetségünk által meghatározott nevezési díj mellett regisztrációs díjat is kötelesek fizetni.
  • Jelentkezés kizárólag érvényes versenyengedéllyel lehetséges.
  • Az Európa- és Világbajnokság megrendezésének feltételei: legalább három országnak kell képviselnie magát, legalább 80 résztvevő.

VERSENYENGEDÉLY

  • Versenyengedély iránti kérelmet amatőr sportoló kizárólag a tagszervezetén (sportegyesület, sportvállalkozás, sportszerveződés) keresztül nyújthatja be a HUGI program használatával.
  • A Szövetség által kiadott versenyengedély érvényessége naptári évre szól, azonban versenyzésre kizárólag a sportorvosi igazolás érvényességi idején belül jogosít.
  • A Szövetség a versenyengedélyt a dokumentáció hiánytalan beérkezésétől számított 3 munkanapon belül elbírálja.
  • A versenyengedély a HUGI programhoz közvetlenül kapcsolódó mobilkészülékekre kifejlesztett applikációk segítségével jeleníthető meg.

Sportorvosi engedélyt kizárólag az Országos Sportegészségügyi Intézmény (OSEI) általi minősítéssel rendelkező orvosok állíthatnak ki. Egyelőre súlyemelés kategóriában kapjuk az engedélyeket, de várhatóan 2021. év első negyedévétől már a kettlebell, mint önálló versenysport kategória is bekerül az OSEI rendszerébe.

Az érvényes versenyengedéllyel rendelkező sportoló az OSEI rendszeréből lekérdezhető: https://online.osei.hu/engedely-ellenorzes/

Ennek kapcsán felhívjuk a figyelmet arra, hogy 3 hónap kivárási időhöz lesz kötve a „versenyezhet” minősítésű engedély kiadása! Ez azt jelenti, hogy a versenyző vizsgálatát követően csak „alkalmas” minősítést szerez, mely versenyzésre még nem jogosít, majd 3 hónap elteltével az orvos előtti ismételt megjelenéssel szerezhető meg a „versenyezhet” besorolás.

A sportorvosi vizsgálat ingyenes!

Sportorvos kereső: http://osei.hu/orszagos-sportorvosi-halozat/rendeloink.html

—-

Összefoglalva a változások:

  • Versenyengedély az országos kiterjesztésű és annál nagyobb volumenű versenyeken kötelező, minden más anélkül nevezhető a kiírásnak megfelelően.
  • A versenyszervezők számára meghatározott feltételek lépnek életbe a verseny szervezése kapcsán.

—-

A SZÖVETSÉGI TAGSÁG

A Szövetségnek tagja lehet minden a Sporttörvény 15.§ (1) bekezdésében felsorolt sportszervezet, azaz minden olyan sportegyesület, sportvállalkozás, sportiskola, utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány, amely állandó jelleggel részt vesz a sportági versenyrendszerben (a továbbiakban együtt: sportszervezet) illetve legalább egy versenyengedéllyel rendelkező sportolója a sportág éves versenynaptárában szereplő valamelyik versenyen jegyzőkönyvvel igazolható módon részt vesz. A Szövetségnek magánszemély nem lehet tagja. (Alapszabály V.1.)

BELÉPÉSI NYILATKOZAT LETÖLTHETŐ ITT: https://kettlebellsport.hu/tagfelvetel/

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás