2021. március 20-21.

febr 22, 2021

Nem, nem ugrottunk előre az időben ezen a napos reggelen. Mindössze egy újabb héttel közelebb kerültünk egy rangos márciusi hétvégéhez és ezzel kapcsolatosan szeretnénk Nektek egy rövid cikkel szolgálni.

Összefoglaló a WKSF, IKMF világversenyeken való részvételről

A tavaszi hónapokban két nagyobb világverseny kerül megrendezésre. Először a WKSF Világkupa 2021. március 20-21-én, majd 2021. április 25. és május 5. között az IKMF Online Európa Bajnokság.

Ha áttanulmányoztátok a versenynaptárat, már láthattátok, hogy a WKSF Világkupa sajnos egybeesik a Kettlebell Sport Országos Bajnoksággal, ami egyben kvalifikációs verseny is az év többi IKMF és WKSF által megrendezésre kerülő világversenyére.

Mint az elnevezésből kiderül, a WKSF Világkupa nem online verseny lesz. Jelenleg úgy tűnik a szervezők sajnos a továbbiakban is kitartanak azon elhatározásuk mellett, hogy online versenyzésre nem adnak lehetőséget. Ezzel kapcsolatosan igyekszünk kitartóan támogatni azon törekvést, hogy ne csak a helyszínen lehessen részt venni, mivel szinte biztos, nem egyedül mi vagyunk azok, akik ilyen kéréssel fordultak a szervezethez. Bármilyen eredményt sikerül elérni, azonnal tájékoztatunk róla Titeket!

Az IKMF Európa bajnokság ezzel szemben online formában lesz megtartva.

Néhány alapvető információ a WKSF Világkupáról.

A versenynaptárba bekerült a tervezett program, illetve a hivatalos linkeket is csatoltuk az esemény adatlapján.

A mostani járványügyi helyzetben, talán a legfontosabb kérdés az, hogy ha fontolgatja valaki a kiutazást, akkor melyek a vonatkozó járványügyi szabályok, előírások. Az alábbi linken a cikk megírásának időpontjában (2021. február 22.) érvényes szabályozás található: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?olaszorszag

Kvalifikáció IKMF, WKSF világversenyekre

A WKSF versenyein a profi kategóriában indulók száma versenyszám, nem, kor- és súlycsoport tekintetében limitált, tehát kvalifikáció szükséges.
Amatőr kategóriában nincs létszám-korlátozás.

A IKMF Online Európa Bajnokságon felnőtt és veterán kategóriában CMS rang elvárás az induláshoz.

Mint cikkünk elején már írtuk, a Kettlebell Sport Országos Bajnokságon (2021. március 20-21.) tudtok mind az IKMF, mind a WKSF (világbajnokság, Európa bajnokság) világversenyeire kvalifikálni.

Nevezés az IKMF és WKSF világversenyekre

A nevezéseket a Kettlebell Sportági Szövetség intézi.
Kérjük az egyesületek vezetőit, hogy az induló versenyzőik nevében a jelentkezéseket összegyűjtve küldjék be.

Minden hazai sportoló versenyen történő részvétele fontos a magyar kettlebell sportélet számára, ezért mindenki a Szövetség támogatását élvezi!

By tom

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás