Elnökségi ülés vala. Mivel a legfontosabb mindannyiunk biztonsága és egészsége, valamint az aktuális szabályozások is folyamatosan változnak, ezért sok megbeszélnivaló akadt és ezek jelentős része érintette az Országos Bajnokságot is. Lássuk a legfontosabbakat!

Amint azt többen észrevehettétek már, a verseny egynaposra lett rövidítve. 2021. május 15-én kerül megrendezésre minden korábban meghirdetett versenyszám. Ennek megfelelően azokat, akik már elküldték nevezésüket, email-ben megkeressük, hogy a dátum megfelelő-e számukra, illetve aki több számban is nevezett, mely versenyszámokban szeretne továbbra is indulni – lévén egy nap alatt kell majd teljesítenie mindet.
A dátumot illető változást átvezettük
* a Versenynaptárban található versenykiírásban,
* a nevezési oldalon,
* a Facebook oldalunkon meghirdetett eseményben.

A folyamatos enyhítések következtében – a jelenleg érvényes rendelkezéseknek megfelelően – a versenyen indulóként vagy nézőként az alábbiaknak megfelelően lehet részt venni:
* 14 év alattiak (ez a későbbiekben módosulhat 16 vagy 18 évre),
* védettségi vagy oltási igazolvánnyal rendelkezők,
* versenyengedéllyel rendelkezők.

A versenyen az aktuális flight-ban részt vevő versenyzők kivételével a szájmaszk viselése mindenki számára kötelező. A nevezés 2021. május 5-i lezárultával fogjuk tudni elkészíteni a flight beosztásokat; a tervezés során beütemezzük a helyszín többszöri biztonsági átszellőztetését is.

A versenyig hátralévő időszakban folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket!

Addig is vigyázzatok Magatok és egymás egészségére!
Jó felkészülést kívánunk Mindenkinek!

By tom

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás