Forró girják

jún 20, 2021

A nyári szünet idejére szervezett csapatépítő hétvégék első állomása Budapesten volt, melyet sikeresen és elégedetten átvészeltünk :)))

A résztvevők számára a program pénteken este kezdődött a BSK Crossfight teremben, ahol az általános közös, golyós edzés után a résztvevők egy csapatversenyt is versenyt lenyomtak, dupla golyós jerk, lc és szakítás gyakorlatokkal. Úgy tűnik tetszett nekik 🙂

Másnap reggel már katonás rendben sorakoztunk az Óbuda-Pénzügyőr SE sporttelepén a római parton, felkészülve a délelőttre tervezett ergométeres oktatásra és edzésre. Kup László a vízi szakosztály vezetőjének szakértő gondoskodása mellett a megismerhettük az evezés élettani és módszertani tudnivalóit majd ezt gyakorlatban is kiviteleztük, ami mindannyiunk számára jelentős és hasznos plusz tudást eredményezett. A kettlebell versenysportot űzők számára az ergometer használata az edzések kiegészítéseként kiemelten hasznos és fontos sporteszköz, de természetesen mindenki más számára is javasolt.

Az ergometer-es edzések után a csapatnak lehetősége nyílt az evezés alapjait nyílt vízen is kipróbálni, hiszen a program következő része a Pöttyös Rája (kielboat) hajóval való csapatevezés volt a Dunán. A vízre szállás különösebb esemény nélkül megtörtént, senki nem lépett a csónak mellé és mindenki sikeresen elfoglalta a helyét a posztján. Miután megtapasztaltuk, hogy az evezők megfelelő használatával csodálatos módon haladunk is a hajóval, mindannyian törekedtük arra, hogy megteremtsük az összhangot a mozdulatainkban. Persze volt néhány zökkenő, de végül is az előttünk ülő enyhe hátbavágása vagy a lapátrész beakasztása az előttünk, vagy mögöttünk lévő lapátjába nem is tekinthető olyan nagy hibának, tekintve, hogy a vihogás miatt a koncentrációban lévő zavar miatt, akár fel is borulhattunk volna 🙂

Miután sikerült mindenkinek felvenni a megfelelő ütemet, felhajóztunk a Szentendrei sziget csúcsáig, majd vissza. A festői környezet és a csodás nyári nap elfeledtette velünk az evezés nehézségeit és örömmel adtuk át magunkat a pillanatnak.

A nap közepén jártunk, kikötés után megebédeltünk és szabadfoglalkozás volt a délután kezdődő technikai edzés kezdetéig. Mivel a területen egy hatalmas kivetítő és napágyak is el vannak helyezve, ezért néhányan letelepedtünk és a Magyarország-Franciaország labdarúgómérkőzést néztük, míg mások a dunaparti ejtőzést választották.

Délután a clean és snatch gyakorlatok technikai kivitelezésében mélyedtünk el, melyre Jakab Sanyi adott nekünk szakértő instrukciókat és mélyebb gyakorlati ismereteket. A girjáink már forróak voltak (persze, mert nagy okosan sikerült néhányat a napon hagyni) és tettre készek, a sporttelep terasza tökéletes helyszín volt a programhoz. Természetesen kicsit meg is bolondultunk szokás szerint 🙂

A napot egy hatalmas vacsorával jutalmaztuk és a még kitartó csapattagokkal a Margitszigeten megfejtetettünk egy réges-régi talányt, melynek során a sziget szépségeit, értékeit is megismerhettük.

A szombati nap szummája, hogy teljes egyetértésben voltunk abban, hogy bár volt visszatöltés, de szinte biztosan a fehérjebontás fázisába érkeztünk, ezért nem maradt más hátra, mint a búcsú és az aktív pihenés.

A kimerítő előzmények miatt a vasárnap reggelre tervezett edzésre nem maradt energia, ezért az végül közös megegyezés alapján töröltük és más alkalommal pótoljuk, hiszen a jerk és lc technikákájáról beszélni újra és újra szükséges!

A nyári csapatépítő következő eseménye a Happy lányoknál lesz Kecskeméten (a részletes programot hamarosan feltüntetjük az eseménynél) és további a nyáron várható programok, versenyek:

Az eseményekre várnunk Benneteket, ott a helyed Neked is!

Anikó

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás