Hétindító

márc 29, 2021

Utolsó körünket futjuk a márciusban. Óráinkat már át is állítottuk, készülődve a nyárra – ez azonban csak egyetlen momentum a múlt hétből. Annyi minden történt és áll előttünk, hogy nagy hirtelen nehéz is eldönteni, hogy mivel kezdjük. No, de csapjuk is a lovak közé! (A cikk írása során egyetlen állat sem sérült meg.)

A múlt hét egyik fontos történése volt, hogy lezárult az IKMF felé, az IKMF Európa-bajnokság előfeltételeként meghatározott CMS rang megszerzésének lehetősége. A Kettlebell Sportági Szövetséghez beküldött videók az IKMF részére továbbításra kerültek; az IKMF bírái fogják eldönteni, hogy a rang által támasztott elvárások teljesülnek-e. Az ezzel kapcsolatos – az IKMF által meghatározott – költségekről minden érintett értesítést fog kapni. A megszerzett CMS rangokat tartalmazó okleveleket a Szövetség el fogja juttatni a versenyzők részére. Sok sikert kívánunk előre is az Európa-bajnokságon való részvételhez 2021. április 25 és 2021. május 05. között! A nevezésről és minden további tudnivalóról tájékoztatni fogunk Titeket.

Ha már a maraton versenyeknél jártunk, akkor mindenképpen szeretnénk megemlíteni, hogy a múlt héten megérkeztek az English Kettlebell Association (EKA) által megrendezett EKA Marathon Online Competition 2021 online verseny végeredményei. Összesen 87 versenyző indult el 131 versenyszámban – tehát volt dolguk a bíróknak a 30 és 60 perces versenyszámok elbírálása során.
A hölgyeknél Kart Krisztina 60 perces OALC számban (KB: 14 kg, BW: -60 kg, AGE: Vet 2) első helyezést ért el, Vidám Marcsi 30 perces OALC számban (KB: 12 kg, BW: -60 kg, AGE: Open) a második helyet szerezte meg. A férfiaknál Füredi Tamás 30 perces OALC számban (KB: 28 kg, BW: +85 kg, AGE: Open) szintén második helyet szerzett. Minden résztvevőnek ezúton is gratulálunk!

Forduljunk is rá ennek és a következő hétnek, heteknek a közelgő eseményeire!

Ahogy azt a múlt héten is jeleztük Nektek, 2021. március 31-ig (azaz még 3 napig) van lehetőségetek regisztrálni a Kettlebell Budapest SE Pentathlon versenyére. Az idén online formában megrendezésre kerülő versenyre a nevezéseket ezen a Google Form-on keresztül tudjátok elküldeni. A kiírásban megtaláljátok a nevezési díj elküldésére vonatkozó iránymutatást, valamint a versenyvideók beküldésének módját is. Bármilyen további információra lenne szükségetek, kérdezzetek a kettlebell.budapest.se@gmail.com email címre küldött, avagy a sportegyesület részére Facebook Messengeren keresztül írt üzenetben.

Meghirdetésre került a 2021-es Decoronation Tournament versenysorozat!
A három állomásból álló sorozat olyan versenyszámokban nyújt indulási lehetőséget, amilyenekkel más versenyeken nem, vagy csak nagyon ritkán találkozhattok. Indulhattok akár csak egy-egy, akár mindhárom versenyen. Ezáltal a bizonytalan versenytársak is próbálgathatják szárnyaikat, de a tapasztalt sporttársaink is kihívást találhatnak és megkísérelhetik elnyerni a Grand Champion és a Legaktívabb Versenyző címeket.
Az egyes állomásokhoz a Kettlebell Sportági Szövetség Facebook oldalán létrehoztuk az eseményeket, illetve a Versenynaptárunkba is felvettük őket. A legelső, PFIZER versenyhez a nevezési oldalt is élesítettük, azaz a lehetőség már nyitva.
Amennyiben bármilyen kérdésetek lenne akár a versenysorozattal, akár az egyes állomásokkal kapcsolatosan, az info@kettelbellsport.hu email címre írhattok, avagy Facebook Messengeren keresztül küldhettek üzenetet.

Szabó Ágota tollából olvashattátok saját élményeit, tapasztalatait a család és a (verseny)sport csodáiról és kihívásairól. Kiváló cikk született, amit ezúton is nagyon köszönünk!
Szeretnénk biztatni Titeket arra, hogy aki érzi magában a lendületet (kettlebell) sporttal kapcsolatos cikk(ek) írására, az ne habozzon, írja ki magából és küldje el az info@kettlebellsport.hu email címre!

Végül, de nem utolsó sorban – szokásunkhoz híven – az elkövetkező időszak versenyei:
2021. április 03 – 2021. április 04. WKSF PORTUGAL CHARITY KETTLEBELL SPORT COMPETITION 2021 (Online; erre sajnos már nem tudtok regisztrálni)
2021. április 05 – 2021. április 11. III. KETTLEBELL BUDAPEST FÉLPENTATLON BAJNOKSÁG (Online; regisztrációs határidő: 2021. március 31.)
2021. április 24 – 2021. április 25. MEX-IKO OPEN KETTLEBELL SPORT CHAMPIONSHIP 2021 (Online; regisztrációs határidő: 2021. április 21.)
2021. április 25 – 2021. május 05. IKMF ONLINE EUROPEAN CHAMPIONSHIP 2021 (Online; regisztrációs határidő: 2021. április 11.)
2021. május 03 – 2021. május 23. 9TH USA NATIONAL CHAMPIONSHIP (Online)
2021. május 15 – 2021. május 16. KETTLEBELL SPORT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2021 (Székesfehérvár; regisztrációs határidő: 2021. május 05. 20:00)
2021. május 17 – 2021. május 30. DECORONATION TOURNAMENT – STAGE 1 – PFIZER (Online; regisztrációs határidő: 2021. május 07.)

A versenyekhez Mindenkinek sikeres és eredményes felkészülést kívánunk!

Reméljük az időjárás sok napfénnyel fog megajándékozni minket és lassacskán most már a “helyzet” is enyhülni fog!
Tartsátok be az érvényben lévő rendelkezéseket, az edzés során használt eszközöket fertőtlenítsétek!
Vigyázzatok Magatokra és egymásra!

By tom

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás